Debreczeni Mónika

1. Miért fontos önnek a művészet és a forprofit összekapcsolása?

Már a kezdetektől fogva adta magát, hogy a Vylyan borok ’személyiségét’ a művészeteken keresztül fejezzük ki. Fennállásunk óta, számos marketing ötlet nyúlt magától értetődően a művészetek felé, hiszen bizonyos kategórián felül, a borok is egyszeriek és megismételhetetlenek. Sokkal inkább tekintettük ezeket önkifejezési formáknak, mint egyszerűen marketing ötleteknek. 

Ez a magyarázat arra, hogy az évek során ezek a projektek hasonultak hozzánk, organikusan fejlődtek – velünk együtt. Példa erre a Bogyólé névre hallgató címkepályázatunk, vagy a prémium címkéink megszemélyesítéseként született irodalmi művek, illetve címkék, de a Művészi Hordók projektünk, vagy az Ördögkatlanon való jelenlétünk is. Az új évjáratot köszöntő Bogyólé újborunkat hetek alatt elkapkodják, a készített mennyiség évről-évre nő. Persze fontos azért, hogy a bor is kifogástalan legyen, és élményt nyújtson a fogyasztójának – a művészeti kifejezésmód önmagában nem elég!

Ezen kezdeményezéseket a növekvő eladási forgalom teszi ’love projektté’ a borkedvelők és a Vylyan számára is. A kérdésre visszatérve, számomra a bor és a művészet is szerelem, a kettő összekapcsolása természetes folyamat, és mivel ez – úgy gondolom – átjön a közönség számára is, ezért értelemszerűen profitot is hoz, hiszen az üzletet erre játsszák.

 2. Miként nyilvánul meg munkája során az ön számára lényeges szemlélet?

A munkám során régóta ez a szemlélet jellemző rám. Így, két évtized elteltével, azt tapasztalom, hogy sokszor már az alkotói projektek találnak meg bennünket és nem fordítva! Ez nem jelenti azt, hogy hátradőlünk és nem ötletelünk tovább. A változó világ folyamatosan újabb és újabb ötleteket kínál. Egy borászat tulajdonosának, vezetőjének az a feladata, hogy nyitott maradjon, és teret engedjen azoknak a kreatív ötleteknek, amelyek segítségével közelebb hozható a borkedvelők számára az általunk imádott boros világ!

 3. Mire a legbüszkébb, amit eddigi munkája során elért? 

Talán arra, amit a Vylyan borok képviselnek a borrajongók számára: megbízhatóságot, egy frissítő kortyot és eleganciát. Boraink a belépő szinttől kezdve a dűlőválogatásainkig az általunk képviselt filozófiát képviselik: a villányi termőtáj össze nem téveszthető arcát láttatjuk a Vylyan szemüvegén keresztül.

 

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet honlapja: https://www.vylyan.hu