Egri Gábor

1. Miért fontos önnek a művészet és a forprofit összekapcsolása?

A kultúra és az üzleti élet mindig is összefonódott, ugyanakkor a mecénás szemlélet ma sokkal inkább arról szól, hogy felelőssé válunk a számunkra fontos alkotókért és gondolatokért, invesztálnunk lehet és kell abba, amit jelentősnek, meghatározónak tartunk – egyéni és üzleti szinten egyaránt.  Sőt, az értékteremtéshez az is hozzátartozik, hogy miként formáljuk a saját közösségünk gondolkodásmódját erről a kérdésről. Nem árt tudatosítani, hogy a támogató gesztus egyben felelősség is, hiszen kiemel, hangsúlyt ad egy-egy területnek, műfajnak. Ez a döntés – hogy mi méltó a támogatásra – ma már nem csak az elit kiváltsága. A kultúra pedig a gazdaság egyik motorja, speciális szabályok szerint működő iparág és nemzeti érték egyszerre – az országimázs része. Gondoljunk csak a magánszínházakra, a West End és a Broadway működésére, a tőke és a művészet találkozására. Tehát rengeteg variációt láthatunk. Az eredmény szempontjából a nagy kérdés mindig az, hogy milyen értékek mentén történik ez az összekapcsolódás.

 2. Miként nyilvánul meg munkája során az ön számára lényeges szemlélet? 

Az előző gondolatmenetet folytatva: a közös értékekről szóló párbeszéd egyszerűen elengedhetetlen, amikor a kultúra támogatásáról beszélünk. A Müpa számára – a műfaji sokszínűségnek köszönhetően – több együttműködési csatorna is rendelkezésre áll. Ugyanakkor mivel a „termék” itt egy-egy műalkotás, nagy fokú érzékenységet és kreativitást igényel az egész folyamat, mind a Müpa márka, mind a kapcsolódni vágyó forprofit partner részéről. Erre a Müpa és a Lexus, valamint a Müpa és a Ricola együttgondolkodása is szemléletes, pozitív példa.

3. Mire a legbüszkébb, amit eddigi munkája során elért? 

Egyértelműen a Müpában dolgozó fantasztikus csapatra, az embereimre vagyok a legbüszkébb. Az egyik világhírű magyar filmrendezőnk egyszer úgy fogalmazott, hogy az ő feladata az, hogy biztonságos, inspiráló közeget teremtsen ahhoz, hogy a sok-sok tehetséges munkatársa a képességei legjavát tudja nyújtani. Azt gondolom, pontosan ez a feladatom-feladatunk a Müpában is: létrehozni és fenntartani ezt a kreatív teret és hagyni, hogy az emberek – akik szakterületük legjobbjai – napról napra kamatoztatni tudják tudásukat.

 

Müpa honlapja: https://www.mupa.hu

Az Art is Business a forprofit és kulturális szegmensek összekapcsolásáról szóló iniciatíva, amely magazinból, zártkörű eseményekből, díjból és díjátadóból áll.