Király Júlia

1. Miért fontos az ön számára a művészet és a forprofit összekapcsolása?

 A jelenlegi helyzetben minden eddiginél fontosabb lenne, hogy a jelenlétünkkel, jegyvásárlásunkkal támogassuk a kultúrát. Nem kellenek több százezres donációk ahhoz, hogy valaki mecénás lehessen. Elég, ha a rendelkezésére álló eszközökből válogat, és akár azzal járul hozzá egy-egy társulat vagy kulturális intézmény fennmaradásához, hogy nem kéri vissza megvásárolt jegyének árát az elmaradt előadás után. 

2. Miként nyilvánul meg munkája során az ön számára lényeges szemlélet?

A legnagyobb fejlődésemnek azt tartom, hogy a Fesztiválzenekar állandó támogatója, hallgatója, rendszeres nézője vagyok, valamint, hogy a Zeneakadémia Baráti Köréhez tartozom. A klasszikus zenét időbe telt megszeretnem, ám ebben a folyamatban is az a művészetszociológiai elv érvényesült, amely szerint, ha az ember ki van téve a szépnek, akkor előbb-utóbb befogadja, és onnantól kezdve, megváltoznak a mindennapjai. 

Egyáltalán nincs baj azzal, ha az ember azt a fajta művészetet szereti, ami kikapcsol, szórakoztat, ami engedi, hogy közben jól érezze magát – onnan ugyanis nagyon könnyű átlépni egy teljesen másfajta kultúra fogyasztásába is. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt a küldetést, amit az Orlai Tibor-féle Orlai Produkciós Iroda végez, vagy akár említhetnénk az Átriumot is, akik magukhoz szoktattak egy meghatározott befogadó-réteget. Rémséges, hogy pont ezeknek a küldetéstudattal rendelkező intézmények, társulatok működése van veszélyben. Kis országhoz képest, hihetetlenül gazdag kulturális élettel rendelkezünk, ám a művészeti világon az évek során egyre több sebet ejtettek; a taotámogatás átcsoportosítását követően, a járványhelyzet pedig csak a végső tőrdöfés volt. 

 Fontos, hogy tisztázzuk a fogalmakat, és megkülönböztessük a szponzorációt a mecenatúrától. Előbbit alapvetően vállalatoktól várhatjuk el: ez egyfajta együttműködés a művésszel vagy az intézménnyel, amelynek során a vállalat is nyer, mert növeli a saját vásárlói, kuncsaftjai körét. A mecenatúra ezzel szemben az önzetlenségről szól. Nagyon kevesen vannak azok, akik – mint annak idején Hatvany Lajos, illetve napjainkban Polgár András – nem viszonzásért, ellenszolgáltatásért cserébe adnak, hanem pusztán azért, mert kötelességüknek érzik. A mecénások köre mindenhol a szűkebb réteg.  

3. Mire a legbüszkébb a munkája során, amit eddig elért? 

 Fontos lenne, ha a jelenlétünkkel, jegyvásárlásunkkal támogatnánk a kultúrát, a művészeket, illetve a kulturális intézményeket. Csakhogy félő: a közönség egy igen meghatározó része nem mer, nem fog majd visszatérni a hangversenytermekbe, színháztermekbe, kiállítóterekbe – és még sorolhatnám – addig, amíg nincs oltás. Annak ellenére, hogy én már bevásároltam őszre jegyekből, és legszívesebben azt tanácsolnám mindenkinek, tegyen hasonlóan, mégis érthető az emberek félelme. 

Nagyon sokféle kezdeményezés indult a járvány eleje óta a Független Művészek Szakszervezetének megsegítésétől kezdve, a különböző zenekarok támogatásán keresztül, egészen a kis kulturális műhelyek életben tartásáért, amiben én is részt vállaltam. Van egy közel száz tagú baráti köröm, akiknek mindig jelzem, ha indul egy-egy ilyen gyűjtés, és hihetetlenül jó érzés látni, hogy egy emberként mozdulnak meg. Ilyenkor nem kell több százezres adományokra gondolni, már az is nagy segítség, ha az ember például nem kéri vissza a megvásárolt jegyeinek árát az elmaradt előadások után. Hiszem, hogy ez a gesztus kifizetődik majd élményben, emberi értékekben, kapcsolatokban – tegyél jót, és jót tesznek majd veled is – ezt vallom.

Az a speciális támogató típus vagyok, aki leginkább a színházra fókuszál, ha tehetem, segítek, azonban messze nem vagyok olyan mecénás, mint a már említett Polgár András barátom, aki jelenleg Magyarország egyik legnagyobb filantrópja. Szerencsére azt tapasztalom, hogy nincs kiveszőben a magamfajta, művészetet komolyan vevő és valamilyen szinten támogató „minimecénások” tábora, ahogy azt is örömmel látom, hogy az új, feltörekvő, fiatal magyar tőkésosztály egy részének is fontos, hogy a művészet támogatásán keresztül biztosítsa a jövőjét ennek az országnak: azt, hogy legyenek gondolkodó, fantáziadús emberek. A művészet gazdagítja az ember életét, szélesíti a látókörét, és sok esetben hiába nem érezhető látványosan, kézzelfoghatóan a hatása a mindennapokban, azáltal, hogy az ember beengedi a kultúrát, a művészetet az életébe, biztos, hogy másképp fog gondolkodni, döntéseket hozni, mint előtte.

Az Art is Business a forprofit és kulturális szegmensek összekapcsolásáról szóló iniciatíva, amely magazinból, zártkörű eseményekből, díjból és díjátadóból áll.