Salgó András

1. Miért fontos az ön számára a művészet és a forprofit összekapcsolása?

A BMW Group közel 50 éve, nemzetközi szinten több mint száz kulturális partnerséget ápol az Art & Culture (Művészet és kultúra) programjában, amelynek egyik legfontosabb magyarországi pillére az Operaház és a BMW 2015 óta tartó együttműködése. A kultúra iránti elkötelezettség, illetve a vállalati társadalmi felelősségvállalás ilyen formája véleményem szerint erős, értékes üzenetet hordoz és egyfajta állandóságot, biztonságot, fenntarthatóságot is jelent, amely mind a kulturális intézményt, mint márkát, mind az autóipari szereplőt hatékonyan támogatja.

2. Miként nyilvánul meg munkája során az ön számára lényeges szemlélet?

A BMW Group Magyarország az említett Operaház mellett, számos további, kisebb-nagyobb kulturális együttműködésben vett részt a BMW és MINI márkákkal. A teljesség igénye nélkül, a Katona József Színházzal, a Gere Jazz fesztivállal, vagy épp a Brain Bar-ral való szoros együttműködés mind azt a példát mutatja, hogy a megfelelő kulturális kezdeményezés – a hozzá passzoló márkaértékekkel – mindig jól működik. Nagyon fontos, hogy közösen alakítsuk ki ezeket a kapcsolódási pontokat. Igyekszünk mi is a partner szemével, a saját rendszerünktől elvonatkoztatva, kreatívan és nyitottan gondolkodni – és ugyanezt tapasztaljuk a másik oldaltól is. Így valóban inspiráló programokat tudunk megvalósítani. Ezek olyan üzenetek, amelyek nem egyik napról a másikra, hanem hosszú hónapok, évek alatt „mennek át", de ma már büszkén mondhatom, hogy az elmúlt hat év különböző együttműködéseire nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk és kapunk.

3. Mire a legbüszkébb a munkája során, amit eddig elért? 

A sikerek nagy részét közösen, a különböző társosztályok és kollégák együttes munkája jelenti – de úgy érzem, hogy a BMW és a MINI magyarországi kulturális projektjei a világon bárhol megállnák a helyüket, azokra valóban büszkék lehetünk. Tehát sikerült érdemben gazdagítani a márkák hazai jelenlétét és a hozzájuk társított értékeket.


BMW Group Magyarország: https://www.bmw.hu/hu/index.html

Az Art is Business a forprofit és kulturális szegmensek összekapcsolásáról szóló iniciatíva, amely magazinból, zártkörű eseményekből, díjból és díjátadóból áll.